Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Menü

Ónodi Ágnes bemutatkozás

Ónodi Ágnes bemutatkozás

Öntudatra ébredésem óta

...éberen figyelek minden „gyerekneveléssel” kapcsolatos dolgot. Vonz a téma, mint vasat a mágnes. Magamba szívtam minden elérhető információt köztük rengeteget a babák, gyerekek mozgásfejlődéséről és a szabad mozgásról. A szabad mozgásról az anyukámtól és a nagymamámtól tanultam, aki még személyesen Pikler Emmi tanítványa volt.


14 éves korom körül

…a gyerek-témához hasonlóan a fókuszomba került a kommunikáció. Frusztrálni kezdett a sok ítélet, amiket gondolatban a körülöttem levő emberekre aggattam akkor is, ha nem akartam. A megjelenése után nem sokkal a kezembe került Marshall Rosenberg: A szavak ablakok vagy falak című könyve az erőszakmentes, együttműködő kommunikációról; és megtudtam, hogy az EMK módszerét családunk egy nagyon régi, kedves barátja, Jóna Éva Hava hozta el az országba Marshalltól. Ekkor indultam el az EMK-tanulás útján, még csak a könyv segítségével, önállóan. Az elmélet megértése után az első tapasztalataim azóta is érvényes és nagyon fontos tanulsággal szolgáltak: a való életben, a valós kapcsolatokban nem jó gyakorolni; a gyakorlást és a valós kapcsolatokat szét kell választani egymástól.


Egyetemre

…az ELTE-re mentem, biológus lettem és biológia tanár, mert szenvedélyesen vonz az élet csodája, feltölt a természettel való szoros kapcsolat, és mert a tanítás a lételemem.

Nem mellékesen megismertem életem párját, és tisztán láttam: kutatni nem szeretnék, gyereket viszont annál jobban. A „mi leszek, ha nagy leszek” pedig ráér utána. Az egyetem alatt folyamatosan és utána is biológiát és kémiát tanítottam, saját magam és a tanítványaim őszinte örömére.


24 évesen

…megszültem első gyerekemet. Akkor még nem tűnt föl az anomália, hogy élénk érdeklődésem ellenére is alig valamit tudok a babákról – már csak azért sem, mert ezzel teljesen átlagos elsőgyerekes anyuka voltam, ez normálisnak tűnt hát.

A szülés után az életünk rémálommá változott. Semmi nem működött. Elég rosszul voltam, de a folyamatos babasírás mellett annyi volt a lényeg, hogy élek. A babám két hetesen súlyos beteg lett, de gyönyörűen fölépült. Tejem nem volt, bármit is csináltam. Tápszerrel, kanállal etettem, és fejtem hónapokig, a végkimerülésig. Aztán megtudtam, hogy létezik egy szoptatási segédeszköz, a szoptanít (SNS-készülék). Megváltás! 3in1: a táp bele kulacsba, megszoptatom a babámat, és szoptatás közben jóllakik, és még fejnem sem kell! Elképzelhetetlen különbség! …akkor így már jónak kell lennie, ugye?

De nem! Mert ez a kölök bizony nem tudott önállóan sem elaludni, sem visszaaludni, sem egyáltalán aludni, és esténként menetrendszerűen sírt és sírt és sírt. Nagyobb korában már nem esténként, hanem ébredés után. A napirendünket hiába állítottam be, újra és újra fölborult. Pedig én olyan okosan és előrelátóan neveltem, tényleg! Ahogyan azt mindig, mindenkitől hallottam, hogy kell.

Egyetlen olyan pont volt az életünkben, ami – mint az oázis a sivatagban – azt az élményt nyújtotta, amire vágytam: a hordozás!!! Nagyon élveztem! De azért nem vesztettem el a fejemet: maradtam okos, előre látó, önállóságra nevelő szülő.

Másfél évig szoptattam, ebből egy évig szoptaníttal.

A babákról korábban fölszedett tudásomból egyetlen olyan terület volt, ahol egy az egyben stimmelt, amit megtanultam: a szabad mozgás és annak jelentősége. Ezt anyai nagymamám még személyesen Pikler Emmitől tanulta, amikor bölcsődei gondozó volt a kezei alatt. A tudása a családunkban anyáról leányra szállt, így jutott el hozzám. Szenvedélyemmé vált figyelni a gyereket mozgás közben, és továbbképezni magamat ezen a területen!


26 évesen

…megszültem második gyerekemet. A várandóság alatt nem nyugodtam, és végre egy tisztességes szoptatási tanácsadást kértem, ahol kiderült: nem én rontottam el valamit, nekem nem tud tejem lenni, mert hiányoznak a melleimből a tejmirigyek.

Éreztem, hogy a szülés körül valamin nagyon változtatni kéne az előzőhöz képest, és sokkal elszántabban kerestem alternatívát, mint először. Otthon szültem Geréb Ágival. Az ő tanfolyamán, a szülésre készülve jöttem rá, hogy mi történt velünk két évvel korábban. Sokkoló volt, amikor összeállt a kép, mert addig a történetnek az orvosok által maszkírozott változatát hittem el. A szülés hatalmas gyógyulás volt az előzőből.

Az informáltság és Geréb Ágiék szuper-empatikus támogatásának eredménye: egy addig ismeretlen magamra hangoltság. Istenien voltam a szülés után, tisztességgel kifeküdtem (egy kétéves mellett!) a gyermekágyat, boldogan szoptattam a szoptaníttal, amibe más anyák által nagy szeretettel adott tejet töltöttem, és már nem gondolkodtam rajta, hogy mikor és mennyit hordozhatok, hogy ne kényeztessem el a babámat... Helyette azt a belső bizonyosságot követtem, amit a szülésre fölkészüléssel és a szüléssel megtaláltam. És igyekeztem a lehető legkevesebbet gondolkodni. A babámmal a szülés után az ágyamba kerültem – mikor és hogyan is raktam volna ki belőle?! Inkább bevettük a kétévest is – mit keres ő egy másik szobában?! Szoptattam, hordoztam, altattam, ahogy a legjobb és legegyszerűbb volt nekünk. Minden remekül működött. Három évig szoptattam, ebből másfél évig szoptaníttal.

Közben azonban zavart, hogy amit arról gondolok, hogy hogyan működik a babázás, gyerekezés, és amit tapasztalok a mindennapokban, éles ellentmondásban vannak egymással. Nyilvánvaló volt számomra, hogy ez tapasztalati sport: az működik, ami működik. De miért pont az?! Miért nem az, ami nekem logikus? Tele voltam kérdésekkel. Kutató énem nem nyugodott: érteni akarta, hogy miben vagyok. Elszántan kerestem a válaszokat…

És a babámmal kendőztem úton útfélen. A szembejövő anyukák érdeklődtek, a segítségemet kérték. Föltámadt a tanár énem… és a két szenvedély: a gyerekezés – azon belül a hordozás – és a tanítás hirtelen egybeforrt bennem. Ez volt az a pillanat, amikor a Hordozóház megszületett. Még nem tudtam, hogy így fogják hívni, azt sem, hogy mivé lesz, de új életcélom született: segíteni a családoknak, hogy megtalálják, amit én megtaláltam. Az önfeledt babázást, ami működik. És megtalálni a válaszokat az elméleti kérdéseimre, hogy még jobban segíthessem a családokat mindebben. A kérdéseim közül a legrejtélyesebb az volt, hogy hogyan illeszkedik egymásba mindaz, amit a szabad mozgásról gyerekkorom óta tudok – és amit máig érvényesnek is találok –, és az, amit a testközelség fontosságáról fölfedeztem. A két külön szemléletmódban született tudásanyag ugyanis ekkor még ellentmondásosnak tűnt.

Rengeteget tanultam azóta. Sok, fantasztikus társra leltem az úton, akik kollégáim lettek, és akikért végtelenül hálás vagyok, hogy vannak. Az első volt közöttük Szabó Vera, akivel közösen alapítottuk meg a Hordozóház formai hátterét biztosító céget; akivel nagyon sokáig kettesben, vállvetve egyengettük a Hordozóház útját (azóta sok vállat vetünk már össze ehhez, nem csak kettőnkét); akivel nagyon közel kerültünk egymáshoz; akinek nagyon hálás vagyok a barátságáért. Csodálatos látnom, hogy a keservesen megszerzett tapasztalataim és a fáradságosan megszerzett tudásom hasznára van oly’ sokaknak! Hálás vagyok azért is, hogy folyamatosan tanulhatok, fejlődhetek abban, ami olyan fontos nekem!


28 évesen

…kezdtem formálisan EMK-t tanulni az addigi önképzés után. Kis útkeresés után Jónai Éva Havánál kötöttem ki, akinél pár év tanulás után EMK társtréner lettem. Hava arra biztatott, hogy álljak neki EMK-t tanítani.

Nagyon foglalkoztatott a kérdés, hogy miben más az EMK gyerekekkel, mint felnőttekkel. Mert tisztán éreztem, hogy valami más, de választ senkinél nem találtam.


30 évesen

…megszületett a harmadik gyerekem, ő is otthon. Előtte, még nagy pocakkal, lehetőségem volt elvégezni egy képzést a szabad mozgásról a Pikler Intézetben. Ekkorra már szépen összeállt a kép arról, hogy hogyan illeszkedik és simul össze gyönyörűen az elsőre ellentmondásosnak tűnő két tudásanyag a szabad mozgásról és a testközelségről. De éreztem, hogy ahhoz, hogy mozgásfejlődés témában biztonsággal sokak szolgálatába állhassak, a részleteket tekintve még csiszolni kell a tudásomat.

Szülés után teljes természetességgel és rutinnal vetettem bele magam a babázásba. Közben viszont dolgoztam is – természetesen babával – , hiszen a Hordozóházban nem állt meg az élet. Hordozási tanácsadást és hordozásitanácsadó-képzést tartottam, miközben rajtam volt, velem volt a babám, és persze bármikor és bárhol szoptattam – hogyan máshogy? – szoptaníttal, benne donor női tejjel.

A harmadik gyerekemet nagyon sokáig egyáltalán le sem tettem, és rengeteget hordoztam. Újszülött korától kezdve pisiltettem, és nagyon élveztem, hogy az ujjamban van, hogy teljeskörűen kiszolgáljam a babámat. Négy évig szoptattam őt, ebből másfél évet szoptaníttal.


32 évesen

…elkezdtem EMK-t tanítani. Egy éven át tanítottam, és bár a tanítványaim szerettek nálam tanulni, én nem voltam elégedett azzal, amit adni tudtam. Nem találtam sem elég letisztultnak, sem elég biztonságosnak. Ezért egy év után abbahagytam. Nagyon szerettem volna ebben a témában is segíteni a családoknak, de úgy éreztem, hogy ehhez még tanulnom és fejlődnöm kell.


33 évesen

…rádöbbentem, hogy nagyon ki vagyok merülve lelkileg. Ugyanekkor gerincsérvem lett, és rájöttem, hogy a testemről sem gondoskodtam megfelelőképpen. A párom állhatatos, gyöngéd támogatásával kimásztam a gödörből. Nagyon nehéz volt a semmiből megtalálni az utat, de meglett: zenélni és egy remek gyógytornásszal tornázni kezdtem.

Megtapasztaltam az öngondoskodás erejét. Rájöttem, hogy a gyerekeimről való gondoskodás minőségét a magamról való gondoskodás minősége limitálja. Örökbefogadtam magam, hogy legyen ki gondoskodjon rólam – hogy legyen ki gondoskodjon a gyerekeimről!

Megéreztem, és a párommal megtanultuk azt is, hogy mikor van az, amikor fontosabb a gyerekeknél (és a munkánknál) az, hogy kettesben legyünk. Hogy ez életbevágó, és hogy ebből nem elég csak néha, csak kicsi. Azóta ebből nem engedünk, és ez is remekül működik. Ez a muníciónk a mindennapokhoz.


35 évesen

…megszületett a negyedik gyerekem, otthon, békében. Szülés előtt fogalmam sem volt, hogy mit hogyan fogok vele csinálni. Azt viszont tudtam, hogy sokféle lehetőségem van, legyen szó hordozásról, altatásról, szoptatásról, etetésről, pelenkázásról/pisiltetésről és az apró trükkökről. Azt is tudtam, hogy mindig csak az adott pillanatról kell döntést hoznunk. És azt is, hogy szülés után nagyon fontos tornáznom, és nagyon fontos, hogy a babám összenőjön minél több családtaggal, hogy én ne merüljek ki végletesen.

A gerincsérvem miatt nem hordozhattam nagyon sokat. Nem volt kevés sem, amennyit hordoztam, de arra figyeltem, hogy csökkentsem le, amennyire csak az bírható a babának, és praktikus szempontokból is. Irtó izgalmas, és főleg nagyon tanulságos feladat volt ez majd’ 10 év hordozási tanácsadás, és a nagyobb, rengeteget hordozott gyerekeim után. Szépen sikerült, mindig találtunk olyan megoldást, ami az egész családnak jól működött. A negyedik gyerekem három és fél évet szopott, ebből másfelet szoptaníttal.


38 évesen

…úgy éreztem, hogy sok belső munkával végre találtam jól működő válaszokat a kérdésre, hogy mi a különbség a gyerek és a felnőtt EMK között, és hogy kialakult a koncepcióm arról, hogy hogyan taníthatnám biztonságosan és hatékonyan az együttműködő kommunikációt. Újra belevágtam hát az EMK tanításába, és ezúttal elégedett voltam az eredménnyel: az történt, amit jónak éreztem, amit látni szerettem volna.

Közben folyamatosan oktatási segédanyagokat fejlesztettem, és sokat tanultam a babák mozgásfejlődéséről. Ebben sok más mentorom mellett a legnagyobb támaszom szakmailag és emberileg Zagyi Linda konduktor, korai fejlesztő, DSZIT-terapeuta és mint hordozási tanácsadó a tanítványom és kollégám is egyben.


39 évesen

…rátaláltunk, hogy hogyan lehet az EMK szellemiségét szervezeti szinten is teljessé tenni. Vera és én lemondtunk a vezető pozíciónkról, és a cégünket minden szinten egyenrangú emberekkel működő, hierarchiamentes, önszerveződő, úgynevezett teal szervezetté alakítottuk át. Hogy még mélyebben és teljesebben megélhessük azokat az értékeket, amik vezérelnek minket itthon és a munkánkban is.

Gyakorlati szakértőként elkezdtem a hozzám forduló családoknak töltődés/kiégés témában konzultációkat tartani.


40 évesen

Úgy éreztem, hogy biztonsággal összeállt a tudásom ahhoz, hogy a mozgásfejlődés témában is a családok szolgálatába álljak, és a témával kiléptem a széles nyilvánosság elé. Elindítottam a Mozgásfejlődés kérdezz – Ónodi Ági válaszol című zárt fb-csoportot, ami egy éven belül meghaladta az 1000 fős létszámot.

Megtartottam az első együttműködő kommunikáció kurzusaimat kamaszoknak egy törökbálinti általános iskolában.

A Seed alapítvány és a PWA, azaz a Sikeres nők egyesülete közös pályázatán (formailag én, pontosabban pedig mi mint csapat, cég) elnyertem/-tük a legsikeresebb női vezető díjat a teal típusú szervezet bevezetéséért.


Ahol mostanában találkozhatsz velem

 

Elérhetőségeim
  • agi@hordozo.hu
  • +36308476226

Keresés