Erdő Lenke bemutatkozik
A hordozással mint édesanya az első gyermekem születése kapcsán ismerkedtem meg, és egyből jó kezekbe kerültem: Ágihoz és Verához, a Hordozóházba. Még így sem volt akadálymentes az az út, aminek során megtaláltuk családilag azokat a hordozási és gyermekgondozási módokat, amik bennünket akkor és később is, a második gyermekünk születése után is, a legjobban szolgáltak.
De aztán a hordozás annyira magától értetődővé vált az életünkben, és nekem annyira könnyű volt Ágiékkal kapcsolódni, hogy adta magát az, hogy előbb kitanuljak hordozási tanácsadónak, majd a Hordozóház tanárának, végül, sok-sok tanítás és gyakorlás után, váltam a tanácsadói képzés vezetőjévé.
És miközben együtt dolgoztunk a Hordozóházban, szemléletet és tudást nyertem a kollégáktól.
Zagyi Lindától megtanultam, hogy a csontok, ízületek és izmok, valamint az idegrendszer szintjén is a hordozás egy optimális baba- és gyermekgondozási mód nagy szabadsággal és biztonsággal, mert elrontani nem lehet; valamint, hogy a testközelség messze túlmutat az anatómián, és a fontossági sorrend is ez.
Szabó Verától megtanultam, hogy az, ahogy egy társadalom bánik a kisbabákkal és a gyermekekkel, megmutatja, hogy az adott társadalom milyen értékeket tart követendőnek: a közösség erejét és egymás támogatását, vagy az egyedülállóság és a saját magunkra utaltság állapotát. A hordozás az előbbit segíti.
Kalmár Szanditól megtanultam, hogy aludni/altatni és táplálni (mellel vagy cumisüveggel) testközelben könnyedebb és személyreszabottabb, mert a közelség segíti a szülőt is, a babát is abban, hogy ne csak a szemükkel és fülükkel lássák és hallják egymást; és hogy e két fiziológiás szükségleten keresztül is a kapcsolódás az, ami elsődlegesen megvalósul, a többi már meg tud oldódni akár magától is.
Ónodi Ágitól megtanultam, hogy a baba úgy van megteremtve, hogy "fut" benne az a program, aminek köszönhetően, az éppen neki megfelelő mértékben, kompetens a saját testét illetően, és ennek a fizikai kompetenciának a mindennapi megélése belső, pszichikai kompetenciát szül. És még azt, hogy az élet maga a kapcsolódás - kárnak van ítélve az, ami a szeparáció felé visz, és mindenki hasznára tud lenni az, ami egymás felé visz. Ebben az egymás felé fordulásban és haladásban segít az együttműködésre irányuló kommunikáció, ami a baba megszületésének pillanatától az élet utolsó szemlehunyásáig valós eszköz a kezünkben.
A több száz, ezer családtól pedig, akik hozzám fordultak, és a képzős hallgatóinktól megtanultam, hogy mindannyiunknak ugyanarra van szükségünk: kölcsönös elfogadásra, a minket látásra és a mások láthatására, valamint a kapcsolódási vágyunk kimutathatóságára. Ezek megélésének elkezdéséhez pedig az egyik kiváló pillanat a gyermek megszületésének pillanata. Ekkor újra lehet indulni a már addig is járt úton, vagy rá lehet lépni egy újra, új célok felé.
A hordozás egy mód és út a szülő és gyermeke közti kapcsolódásra, sőt, a szűkebb és a tágabb család tagjai közti kapcsolódásra is, és én abban tudlak kísérni titeket, hogy hogyan találjátok meg e tekintetben a saját utatokat.
