Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Menü

Anyaság és kiégés

Anyaság és kiégés

Neked is a nemzetközi nagyvállalatnál öltönyben rohangáló menedzserek és a kosztümös középvezetők jutnak eszedbe a burnout (kiégés) kapcsán? Pedig a világ legdurvább munkahelye messze nem a multi. Bán András, (a halottnak a coach szerzője) beszélget erről Ónodi Ágival – hallgasd meg a podcastot, a cikkünk végén!


Láthatatlan mocsár
– a szülői kiégésről, és arról, hogyan tudsz kimászni belőle 

Még sötét van, amikor felkelek. Ma éjjel sem aludtunk túl sokat, fogzik a kisbabám. De jó lenne lezuhanyozni! Fel kéne keltenem a kedvest, de olyan fáradt, inkább hagyom pihenni, ameddig csak lehet: bírnia kell a munkát. Vasalt ing, tiszta nadrág, meleg tea, uzsonna - ő a mi arcunk a külvilág felé, én jó leszek pizsamában is. Köszöni, de most rohan. Ma nem volt idő megkérdezni, hogy vagyok én. Nagyon sietett. Nem vette észre a szivecskét a szalvétán. Majd talán holnap.

Kettesben maradtunk a babámmal. Istenem, hát nekem Családom van!… Mindent meg akarok adni nekik! … Legyen itthon rend! Persze, legyen, csak te szopiznál már megint, ugye, kistücsök? Be is kell vásárolni. És mit főzzek vacsorára? Jaj, a ruhák! Meg kell csinálni ezt is! Persze nem nehezek a feladatok: kirázom a kisujjamból. Jaj, ne hülyéskedj már, miért fizetnék valakinek takarításért, meg hát miből, ha nem is dolgozom, csak itthon vagyok a gyerekkel!

Ez női munka, miért is hagynám másra? És persze, Gizi néni, tessék csak rám bízni a csekkeket, meg a bevásárló listát, úgyis csak sétálgatunk a gyerekkel! Jó, persze, anya, majd én eladom a dédi porcelánkutya-gyűjteményét egyesével a jófogáson, igazad van, az időmből kitelik. Várj csak, kicsim, a mama még meghallgatja párszor a Für Elise-t, amíg az ügyintéző bácsik visszaérnek az ebédszünetükről...

...Dehogy nézek ki szarul! Húsz éve vagyunk barátnők, hagyjál már! Csak kicsit fáradt vagyok, mert nem aludtam, próbáltam lecsapni azt az akciós polcot a Vaterán. Azt akarom, hogy egy szép kis fészkünk legyen, és ne egy vagyonért, azért ez érthető, nem?! Zsolti nem ér rá erre, valakinek dolgoznia is kell. Milyen segítséget? Én nem segítséget szeretnék, hanem multiplikálódni!

…Úgy érzem, hogy ez már a százhuszonhétezer-kilencszázharminchatodik tök ugyanolyan reggel. Mindenki elmegy dolgozni. Mindenki siet, fontos és elfoglalt, Zsoltinak épül a karrierje és duzzad az önéletrajza, és én mit tudok felmutatni? Hogy kiteregettem?! Az az egyetlen dolgom, hogy életben tartsam a gyereket, meg rendbetaszigáljak egy háztartást - és ez se megy. Egyre nagyobb a kupi, már nem bírok nekiállni. Megnézem inkább a fórumot, meg a múltkor az instán volt az az érdekes…

...Külföldre ment a fodrászom, és nincs kedvem újat keresni. Be tudom festeni én is, nem? ....Majd bejelentkezem a jövő héten nőgyógyászhoz… Kaptam karácsonyra valami színházjegyet, de semmi kedvem kimozdulni, elmennél helyettem? ...Asszem inkább jövőre nyelvvizsgázom... Bocs, nem értem oda tornázni. Oké, nem tegnap, hanem négy éve… Wellness?! Nekem az a wellness, ha van időm megmosni a fogam!

Mi baja ennek a gyereknek?! Minek vonyít folyton?
Csak egy kicsit hagyjatok békén, jó?! 


Senki nem úgy kezdi, hogy ki van égve

Nem úgy kezdünk bele a szülőségünkbe, hogy ki vagyunk égve. Túl kell esni az első, idealizációs szakaszon, amikor annyira fűt minket a lelkesedés, hogy fokozott, sőt, sokszor erőn felüli teljesítményre vagyunk képesek. Az ezt követő realista fázis sokszor villámgyorsan adja át a helyét és enged teret a kiábrándultságnak, a frusztrációnak és a fásultságnak.

Az “elröppenő” évek ugyanis rémesen hosszú másodpercekből állnak össze: az extrém terhelés sokáig marad folyamatos. És a kiégésnek olyan a természete, hogy a legremekebb anyák és feleségek fűrészelik maguk alatt a leghatékonyabban a fát: minél szerelmesebb vagy a férjedbe és minél extatikusabb vagy a gyerekedtől, minél inkább meg akarsz nekik mindent adni, annál nagyobb lendülettel küldöd saját magadat a sor végére, míg aztán a gödör alján nem találod magad.

“Nem dolgozó” anyaként otthon, a nap jó részében egyedül egy (vagy több) kisgyerekkel, valójában heti hét napon át, napi 24 órában vagy műszakban, fizetés és – mi tagadás – társadalmi elismertség nélkül. Szülőként fokozott érzelmi megterhelés alatt állunk, hiszen a szeretteinket a legtöbb esetben magunk elé soroljuk. A felelősség nagy, a megerősítő visszajelzés kevés: egy jó darabig nem is szívesen lépsz ki a mókuskerékből, hiszen olyan kicsi. A kisgyerekeink melletti állandó reagálási kényszer ezért éppolyan felpörgetettségbe hajszolhat bennünket, amibe a csúcsmenedzserek szoktak belebetegedni. 

Ezt hívjuk kiégésnek (burnoutnak). 
És tennék rá egy nagyobb összeget, hogy ha idáig olvastál, akkor vagy most éppen benne tapicskolsz, vagy teljes gázzal hajtasz felé.

Ha a gödör alján látod magad, tudd, hogy nem vagy egyedül. Mert mi ismerjük a kisbabás kiégést, és azt is, amikor a férj szépen lépeget a céges ranglétrán, a gyerekek remekül teljesítenek az iskolában, és még a kutya is megnyeri a szépségversenyt, csak mi, éppen mi koptunk le a családi tablóról. Vacak itt lenni, de menő a társaság! A kérdés tehát az: Lányok, Asszonyok, hogyan éljük túl?


A kiégés alattomos

Ha benne vagyunk, nehéz észrevenni. A dolog lényegéhez tartozik, hogy nem érzékeljük, hol is tartunk éppen. A fáradtságból apránként lesz kimerültség: az idealizáció megkopik, stagnálás vagy kiábrándulás követi, minden feladat rutinná válik, de így már nem jelentenek kihívást és sikeres elvégzésükkor sem adnak örömet. Irtó keményen dolgozol, folyamatosan vannak eredményeid, de nem engeded meg magadnak, hogy ünnepelj. Ahol nincs flow, ott csökken a stressztűrés és nő a frusztráció - akár olyan elviselhetetlen szintre, amitől már csak apátiával vagy függőségekkel tudjuk “megvédeni” magunkat.

A stádiumok közötti út a kiégés irányába lejt, viszont szerencsére mindkét irányban járható. Bármikor, bárhonnan elindulhatsz visszafelé. És ha ma sikerül egy lépést tenned fölfele, akkor legközelebb már jobb pozícióból csúszol vissza.


Cukiságfaktor: háziteszt a kiégés mérésére

Hagyj ma abba néhányszor mindent, amit csinálsz, lépj hátra az épp aktuális élethelyzetedből, nézz rá a gyerekedre, és közben csak a saját érzéseidre figyelj!

Százas skálán mennyire látod őt cukinak? 

  • Látod magad előtt a legnagyobb csodát, a legjobb dolgot, ami valaha történt veled? Látod az örömeid forrását? Érzed, hogy nem tudsz mást, csak mosolyogni?
            ⇒ Az érzékelésed helyes, mert ő tényleg mindez a kincs. A tükör azt mutatja, hogy nem vagy túlfáradva, jó viszonyt ápolsz magaddal és nem vagy kiégve.
  • Vagy szürkül a kép? Fokozatosan felfedezel kis idegesítő vonásokat a gyerekedben? Sőt, egyenesen az agyadra megy?
            Nem ő változott. Te pedig nem lettél reggel és délután között rosszabb anya. Egy bátor és őszinte szülő vagy, aki keményen dolgozott és elfáradt, kimerült, lehet, hogy ki is égett! Ideje, hogy töltőre rakd magad!

Mikor is mentél utoljára táncikáló lábbal és letörölhetetlen vigyorral valamilyen programra, ami épített? Mikor élvezted utoljára a gondoskodást? Mikor érezted utoljára, hogy az élet jó és a helyeden vagy benne? Mikor volt utoljára békés fél órád egy ebédre, mint a hivatalnokoknak?

A szülőség egy csomó lemondással jár, és mivel a gyerekeinktől rengeteget kapunk, a legtöbb dologról nem is esik nehezünkre lemondani: kibekkeljük azt a pár évet. Mindannyiunk életében van viszont pár sarokpont amibe tűzön-vízen át kapaszkodnunk kell - a magunk és a szeretteink érdekében.


Bizony, a gyerekeink érdekében is!

Szülőként tényleg sok feladatunk van, de ezek messze nem ugyanolyan fontosak. Nemcsak a az akciós pókemberes iskolatáska megvásárlására, de még az bioétel megfőzésére is több kört ver az odafigyelési képességünk, az érzelmi gondoskodás. Az érzelmi gondoskodásnak óriási a jelentősége: sérülésének következményei legalább olyan súlyosak (ha nem súlyosabbak), mint a fizikai gondoskodás hiányának. Ezt a gondoskodást viszont teljesen ellehetetleníti a szülői kiégés.

Egyszerűen nem tudunk figyelni, amíg tagadjuk a saját magunk fontosságát és örömeink létjogosultságát. A tudatos és rendszeres töltődés hozza csak el a feltöltöttség, a „nekem van” állapotát. És csak ebből az állapotunkból tudunk úgy adni, hogy közben mártírszerepet játszva vissza ne vegyük.

Ez nem luxus, nem önzőség, hanem a lényeg fókuszban tartása: lennie kell tartalékaimnak, hogy adhassak a legfontosabbaknak.


Podcast a kiégésről - Bán András, a halottnak a coach szerzőjének interjúja

Hallgasd meg Ági személyes élményeit, tapasztalatát erről kicsit több, mint egy órában:

Az interjú a Halottnak a coach podcastban jelent meg. Köszönjük!

Keresés