Altatás
Féléves korig
A baba féléves koráig úgy a biztonságos, hogy ha mindig egy szobában vagytok vele, amikor alszik. Igaz ez az éjjelekre és a nappalokra is. Az ilyen pici babáknak létkérdés, hogy a mi zajainkat hallják akkor is, ha alszanak. Ennek hiányában még jelezni sem tudják úgy az igényeiket, mintha mi is ott lennénk, nem hogy mi reagáljunk a jelzéseikre! Márpedig ha nem jeleznek, vagy mi nem reagálunk érzékenyen a baba jelzéseire, akkor a baba gyarapodása, sőt akár az élete is veszélybe kerülhet.
Ha mindig egy szobában vagytok, akkor könnyen, gyorsan tudsz reagálni – akár álmodban is! – a babád minden apró jelzésére.
A éjszakai testközelség áldásait akkor élvezhetitek, ha a baba karnyújtásnyi távolságon belül alszik hozzátok képest. Ezt sokféleképpen meg lehet oldani, és ahogy a gyerek(ek) nő(nek), vagy akár a ti igényeitek is változnak, érdemes rugalmasan változtat(gat)ni, hogy hogyan alszotok együtt. Gyakorlati tippeket szeretnénk itt adni a megvalósításhoz a teljesség igénye nélkül, tömören, gondolatébresztőként.
Avagy meddig normális, hogy a gyerekem ringatva/szoptatva/cumival/cumisüveggel alszik el és alszik vissza?
Hosszú az az érési folyamat
...amin túljutva az embergyerek segítség nélkül, könnyedén alszik el. Ez a segítség sokféle lehet, mert a pihenésre vágyó szülők találékonysága kiapadhatatlan: szoptatás, cumi, cumisüvegből folyó tej, ringatás, hordozás, babakocsiban tologatás, esetleg autóban zötykölődés és mindenféle személyes kis szokások és trükkök. Még hároméves kor után is teljesen normális, ha a gyerekünknek az elalváshoz szükséges biztonságot a mi testközelségünk nyújtja, és sok családban megmarad, hogy mesével, beszélgetéssel, énekkel altatjuk a nagyobbakat akkor is, mikor már réges rég tudnak olvasni és sokkal szebben énekelnek nálunk. Este együtt lenni jó - és ez életkortól független: nekünk felnőtteknek is jól esik a testközelség nyújtotta biztonság elalváskor. Nyugodtabban, mélyebben és jobban alszunk, ha szerető párunk otthon van, és mellénk bújik. Több kutatás beszámol arról, hogy akár a háziállataink jelenléte is biztonságot nyújthat, megnyugvással tölthet el minket.
“Jószülőségi” bizonyítvány: az éjszakát átalvó baba
Aki sétált már valaha városban kutyával, biztosan megtapasztalta, hogy vannak kérdések, amelyekre nagyjából tízpercenként válaszolni kell: “Nahát! Milyen nagy/kicsi/cuki! Hogy hívják? Mennyi idős? És milyen fajta is?” Ha pedig megszületik az első gyereked, ugyanilyen kötelező nyelvi panel lesz a: “Na, és átalussza már az éjszakát?” Csak annyi a különbség, hogy erre a kérdésre egyetlen elvárt válasz létezik…
Azt mondják, hogy jól kéne szoktatni, és kész
Azt mondják, hogy mi rontottuk el: nem jól szoktattuk a babát, ettől van minden bajunk. Megfeszülünk, hogy megfeleljünk. Próbáljuk okosan csinálni: nem fölvenni, külön rakni, nem ringatni, nem altatni, nem cicit adni minden nyikkra. Szívszaggató sírás a vége. Legyek okos, és szoktassam rendre? Gyengeség, ha nem ezt teszem?
Ha keresed a választ a fenti kérdésre, kiindulópontként nézz rá a még pocakban lévő, megszületni készülő babádra. Ismerd meg őt, az ő alvását.
A legtöbb olyan baba, aki az első hónapokban ritkán vagy egyáltalán nem ébredt éjjelente, úgy három-négyhónapos kora körül, vagy még később, hat-nyolc hónaposan elkezd “elromlani” és felébredni éjszakánként. A fáradtság nagy önbizalomgyilkos: nincs az a szülő, akinek az agyán át ne futna a kérdés: „Eddig olyan jól ment minden, de ha ez így megy tovább, én is zombi leszek, mint mások... Mit rontottam el?”
A kezdetek
Az alvás, altatás kilenc éve szívügyem. Azért, mert a nagyobbik lányommal a szoptatás mellett ez okozta a legtöbb fejfájást a babagondozásban. Már majdnem másfél éves volt, amikor olyan információkhoz jutottam Schneiderné Diószegi Esztertől (pszichológus, IBCLC laktációs szaktanácsadó), amiket azelőtt soha nem hallottam, és ami végre teljes összhangban volt a saját megérzéseimmel.