Amíg a gyerek még nem olyan önálló, hogy egyedül is járjon, amikor kimegyünk a szabadba, hidegben úgy szoktunk öltözni, hogy magamra kötöm a gyereket úgy, hogy mindkettőnkön szobai ruha van, és egy közös kabátot veszünk. Mindehhez szükségem van egy jelentősen nagyobb kabátra, mint amit egyedül hordok. Ha télen voltál pocakos, akkor a pocakosan használt kabátod pl. tökéletesen megfelel a célnak. Nekem bevált a férjem kabátja. A gyerekre adok még szükség szerint sapkát, esetleg gyapjúzoknit, sálat. Ez a módszer működik elöl-, csípőn- és hátonhordozásnál is. Hátonhordozásnál lehet, hogy a szokásosnál magasabbra kell kötni a gyereket. Ha a hátamon van a gyerek, a kabátot hátulról, alulról szoktam felvenni. Ez azt jelenti, hogy a karjaimat a hátam mögé nyújtva mindkét kezemet egyszerre dugom a kabát ujjaiba, majd egy nagy mozdulattal felhúzom a hátamra (ezzel a gyerekre is) a kabátot. A mozdulat azért nagy, hogy megkerüljem a kabáttal a gyerek lábait és fenekét. A művelet leírva talán nehézkesnek hangzik, de a gyakorlatban jól működik. Én bárhogy máshogy próbáltam magamra varázsolni a kabátot hátamon gyerekkel, nem sikerült. Tavasszal és ősszel is ugyanezen elv szerint szoktunk öltözni, csak kabát helyett kardigánt hordunk.
Nagyon szeretem, hogy nem kell külön nagykabátba öltöztetni a gyereket, hiszen a téli öltöztetés a babáknak és nekem is strapás. Több kisgyerekkel készülődve további előny, hogy nem kell, hogy a baba belesüljön a kabátba, amíg a tesóját öltöztetem, vagy fordítva. Ha útközben elalszik a baba, és hazaérünk, vagy bemegyünk egy boltba, nincs olyan problémám, hogy ébresszem az öltöztetéssel vagy aludjon és izzadjon. Leveszem a kabátunkat és kész. Ha rajtam alszik otthon a baba, akkor is el tudunk indulni, ha szeretnénk (pl. oviba a tesóért – hát persze, hogy a kicsi alvása közepén kell indulni), mert csak egy sapit kap, veszem a kabátom és megyünk. Élvezem, hogy a hordozással megkapom a babával való közelség mellett a számomra oly’ fontos szabadságot is.
Úgy másfél évesnél nagyobb gyerekkel már nem működik olyan egyszerűen ez a módszer, hiszen a gyerek is szeretne önállóan jönni, tehát külön fel kell öltöztetni. Nem marad más hátra, mint hogy én is külön felöltözöm, és szükség szerint így kötöm fel magamra a gyereket. Kabátot kabátra kötözni sokkal kényelmetlenebb, mint kevés ruhával felvenni a gyereket. Amire figyelni szoktam, hogy olyan anorákot, kabátot vásárolok, ami minél jobban támogatja a hordozást: minél kevésbé legyen pufi és csúszós. Törekszem rá, hogy inkább sok vékonyabb réteget veszek (nagy hidegben valahogy úgy néz ki pl. a lista, hogy trikó, póló, póló, garbó, mellény, pulcsi, pulcsi), hogy elkerüljem a kabátot, mert így egészen kényelmesen tudok hordozni, ami nekem megéri az öltözéssel járó többletfáradtságot. (Ha nincs nagyon hideg, mondjuk 5 fok felett van a hőmérséklet és nem fúj a szél, a gyerekre is inkább pulóvereket adok kabát helyett.) A kabát nélküli, pulcsis lét nekem még egészen hidegben is működik. Akkor vagyok kénytelen kabátot venni, ha a hideghez komolyabb szél is párosul.
Amikor a lányom (aki egyébként egyáltalán nem tűri, ha egy kicsit is fázik) kétéves volt, elmentünk télen pár napra a Mátrába. 10cm hó volt és nappal 0 és -5 fok közötti hőmérséklet. Sokat kirándultunk úgy, hogy levettük a lányomról a kabátot és a csizmát, és az én nagy méretű, jó meleg kabátom alá, a hátamrakötöttem őt. Néha, amikor megálltunk egy kicsit pihenni, levettem a kabátot, le a lányomat, és gyorsan vissza a kabátot magamra és a saját kabátját a lányomra. Gyorsan megszoktuk ezt a menetrendet és nem esett nehezünkre, viszont nagyon élveztük, hogy ilyen hidegben, hóban, ilyen kicsi gyerekekkel is része lehetünk a természetnek. Azt hiszem, a lányom azért fogadta el minden reklamálás nélkül, hogy sokat viszem – holott ő egyébként sokat szokott egyedül menni – mert amikor egyedül ment, megérezte, hogy nehezen boldogul a hóban, és sokkal komfortosabb is volt neki az egyenletes, biztonságos meleg.
